Annie Leibovitz, 2010, Vienna
A fényképezésről (Függelék a falon) / Annie Leibovitz kiállítása (Kunst Haus, Bécs)
Csodák nincsenek: nem várható olyan huszáros magyar roham a bécsi Annie Leibovitz-kiállításért, mint 20 éve a Gorenje-cikkekért vagy a Mariahilfer Strasse kifosztásáért. Ám akik szívesen vándorolnak el évente a pozsonyi Fotóhónapra, azok remélhetőleg fókuszukat most az osztrák fővárosra igazítják: február 21-ig meghosszabbították az ünnepelt ikongyáros, tucatnyi neves díj birtokosának összegző tárlatát.
A Kunst Haus patinás hundertwasseri dizájnja mögött rejlő, két emeleten felvonultatott kiállítás szerkesztettsége pont olyan, amilyenek a 61 éves fotográfusnő (fotóművésznő?) unikális képi világa: hol lazán komponált, játékosan fésületlen, széljegyzet-szerű, hol fegyelmezett stiliszta, a döntő pillanatot eltaláló-megragadó profi. A falakon sztárparádé tupírozva és smink nélkül, a Susan Sonntag-periódus naplószerű dokumentálása, egyképes autonóm riportázsba tömörített hangulatok, tájak, események a személyes ügyektől a közéletig.
1993-ban rendezték Bécsben az első nagy Leibovitz-kiállítást: akkor az 1970-től 1990-ig terjedő időszak emblematikus fotóit mutatták be. Most az elmúlt húsz évből szemezgetnek. Elhíresült arcképek arcoskodó hírességekről, elkapott-lekapott emberi momentumok, gesztusok és mimikák, néha bemozdult, néha mellé fókuszált zsánerek, életképek. Amin nincs ember – kevés ilyen kép van –, azon mindennél jobban érződik az alany jelenléte. Láthatatlan portrék mondhatni. Mind közül legerősebb az 1994-ben Szarajevóban készített biciklis kép: egy jobbra dőlt gyerekkerékpár, baloldalt félkörben vértócsa a betonon. Egy tinédzsert szedett le a szerb mesterlövész, Leibovitzék autóba rakták, de a kórház felé meghalt a srác. Ugyanez a fogalmazásmód pár évvel később Ruandában: tuszi menekültek véres lábnyomai egy épület falán, amint megpróbáltak hutu üldözőik elől kimászni az ablakon.
A válogatás központi témává emeli a Sonntaggal hosszú éveken át (egészen az írónő 2004-es haláláig) folytatott, felvállalt leszbikus viszonyt. Megható hanyatlástörténet kezdő és végpontjait látjuk a direktbe Sonntag-ablakával szemben bérelt New York-i apartman látképétől egészen a haldokló, felpuffadt, hordágyon fekvő Sonntag magánrepülőre tételéig. A privátszféra legmélyén járunk. Az intimpistákodást ízléssel, méltósággal kerüli Leibovitz: kevés ilyen, szeretettől túlcsorduló, de mégis távolságtartó fotót láthatunk a hasonló témában „utazó”, vagy ide kitérőt tevő fotósoknál.
Sonntag a fürdőkádban. Sonntag a mexikói senkiföldjén parkoló autóban. Sonntag a kemoterápián csövekkel, tűkkel, pucéran, nimbuszához méltatlan, ember mivoltához képest azonban magától értetődő kiszolgáltatottságban. Sonntag óvó karjaiban a 2001-ben született Sarah Leibovitz-cal. Ekkor Annie 51 éves (!), rá négy évre – immár egy béranyától ikrei születnek – Samuelle és… Susan. Ami a monokróm képeken közös: Sonntag rezignált, fáradt, békés mosolya, és egyre szebben őszülő haja. Rossz hasonlattal: a Love Story c. film érzelmektől vészterhes, giccsmentesen átlényegített fotókon, őszintén, súllyal. Egyszer amúgy Sonntag is gépet ragad: az első gyermekét váró Annie Leibovitz utolsó hónapos hasát kapja le a műteremlakásban.
A naplószerű magánéleti eseményrögzítés mellett sajátos fekete-fehér családi albumot is kreál Leibovitz: fő témája gyermekei és szülei. Az élet dolgainak traumáit (apja leépülése és halála) és örömeit (ünnepek, születés, együtt töltött percek) lelkileg és materiálisan képekben, képekkel dolgozza fel. Minden pillanatban kattint, akár privát ügyről akár üzleti megbízásról van szó. Ahogy a katalógusban fogalmaz: minden hozzátartozik, mert nincs két élete, két stílusa, minden egy egész. Fotóterápiája nagy része játékos kísérlet: a Julia Margaret Cameron modorában megfotózott páréves Sarah a tárlat egyik kiemelkedő műve, míg az – installálás során többször visszatérő – izgalmas négyes osztású sorozatok, szekvenciák az eseménytelenséget, a jelentéktelenséget növelik minitörténetből drámaivá vagy éppen komikussá (lásd a Leibovitz-szülők házassági évfordulójának fürdőruhás konyhai képei, vagy a már említett Sonntag-fotók). De a celebportréknál is érződik ez a hozzáállás. A laikus alany nem tudja, mekkora látószöget fog be a Leibovitz-optika, így a közelképnek hitt portréból egy tág, gyakran ironikus, leíró fotó lesz, ami egyszerre portré is és környezetrajz, szituáció (lásd John Ashcroft igazságügy-miniszter fotóját).
Ha már celebek: a sztárfotókban derül ki mekkora stílusjátékos, milyen remek kaméleon Leibovitz. Az általa megcsinált 142 Rolling Stones-címlapból és –fotóesszéből párat szerepeltet csak a kurátor, Jagger persze kihagyhatatlan. A popkultúra hírnökeinél töltött időből, a Vogue- és a Vanity Fair-korszakból sem kínálnak többet a bécsiek: a világ 40 legjobb címlapja 2005-ös szavazáson az első helyet megszerző Lennon-Ono magzatpózos kép nincs kinn Kunst Hausban, csak a 2. helyezett, a terhes Demi Moore-t ábrázoló. Sajnos hiányzik továbbá hírhedt Mandela-portré, vagy a fotótörténetben a boldogságot allegorikusan talán legjobban megszemélyesítő Whoopi Goldberg tejes-kádas képe is (e kép láttán sárgulhat az irigységtől David LaChapelle). De itt vannak Clintonék, itt van Nicole Kidman, a fotóműtermébe betérő Al Pacino, Patti Smith, Avedon és kamerája, De Niro, Brad Pitt, DiCaprio, Erzsébet királynő és számos reklámkampány-kép is. Az is kiderül, milyen elit fotósként a jetset csatlósának lenni: Leibovitz ott van a Bruce Willis-Demi Moore álompár partiján hivatalos esküvői fotósként, de exkluzív kismama fotókat is készíthet akár Moore-ral, akár a Tom Cruise-Katie Holmes duóval csecsemőjükről. Profin megcsinált, kreatív képek; nem tudni volt-e benne (az itt alkalmazott fotósként fungáló) Leibovitznak kihívás, élvezet.
Megéri elmenni Bécsig, hogy lássuk a Leibovitz-doksit (Life through a lense), lássunk jópár eddig még ki nem állított magánéleti képet, néhány modorosan hatalmasra nagyított, remegő, felejthető tájképet, és magát a hírhedt kollekciót is, összesen 170 képben, ráadásként egy kronologikusan katalogizált, az adott év legjobb/leghíresebb Leibovitz-felvételeit felvonultató nézőképerdőt. Menjünk, amíg látható a kollekció. Lehet ugyanis, hogy hamarosan egy hitelező cég teakonyhájának fali dekorációjává válhat a Leibovitz-életmű. (http://www.origo.hu/nagyvilag/20090912-annie-leibovitz-tulzott-koltekezesevel-kockara-tette-szerzoi-jogait.html )
Annie Leibovitz // A Photographer’s Life 1990 – 2005
(eredetileg megjelent 2010.02.16. Fotopost.hu)